Öko közösségi tér és anyaközpont
Kezdetek:
Anyákból álló kis csoportunk hívta életre ezt a szerveződést Budapest XVIII. kerületében, Pestszenlőrincen. Mindannyiunkban egyezett, hogy hétköznapi anyák vagyunk, fontos számunkra a fenntarthatóság és szeretünk aktívan tenni a környezetünkért. Azt tapasztaltuk, hogy nincs olyan hely, ahova gyerekekkel komfortosan be lehet ülni és részt lehet venni különböző programokon. Olyanokon, amik a felnőttek világában zajlanak. Főleg nem úgy, hogy a gyerekek is jól érezzék magukat. Az lett a víziónk, hogy létrehozunk egy olyan központot, ahol egyszerre találkozhatunk egymással fogyasztási kényszer nélkül és ahova egyúttal a napi teendőinket szervezhetjük, mint például a termelői piacon való bevásárlást. Egy bázist szerettünk volna, ahonnan faültetéseket, szemétszedéseket indíthatunk, szemléletformáló moziesteket, workshopokat tarthatunk és ahová suli után bemehetnek a gyerekeink, ha mi még nem végeztünk a munkával. Adománypontra vágytunk, mert hisszük, hogy számos megunt tárgynak, eszköznek van gazdája helyben. Missziónkká vált, hogy a családok naprakész, hiteles információkat kapjanak a babavárással, szüléssel kapcsolatban és támaszt nyújtsunk számukra a gyermekágy alatt. Azt látjuk, hogy sok anyának -köztük nekünk is- nem könnyű, de szükséges akár kisgyerek mellől visszakerülni a munkaerőpiacra és talán már teljesen mást csinálnánk, mint a gyermekes lét előtt. Láttuk , hogy ez egy olyan szociális probléma, ami az egész világon jelen van, mégsincsenek bejáratott megoldásaink rá. Alulról jövő szerveződések útján anyaközpontok jönnek létre számos országban, és szőnek hálót ennek megoldására.
Munkacsoportunk tagjai még "csak" barátokként, de már részt vettek a kerület klímastratégiáján. Mindannyian részt vettünk az Eon Energiaközösségek versenyben, amiben az első évben az első, a másodikban a második helyet szereztük meg.
Egyesületi forma:
Tudtuk, hogy céljaink eléréséhez valamilyen hivatalos formába kell rendeznünk sorainkat. Lehetőségeinket keresve, különböző helyi Facebook csoportból elkezdtünk összeszerveződni egymáshoz kapcsolódó érdeklődési körök által több, helyi aktivistával, azzal a céllal, hogy tevékenységeinket egy, szinte ernyőszervezetként, egyesületi formában folytassuk. Megalapítottuk a Civil Zöldítők Egyesületét, melynek egyik célja a Töltődő létrehozása, mely 2021-2022 között megvalósult.
2022 végén ezt az együttműködést felbontottuk, jelenleg az új szervezeti forma kialakításán dolgozunk.